Journal index

Doktori címet szerzett Székely József.

Itt van két akkora téma, amelyről külön is konferenciát lehetne tartani, úgyszintén a kettejük összefüggéséről. Amikor afelől érdeklődtem, hogy mi is volna az előzetes koncepció, akkor a jórészt fiatal lelkészek közül többen is egybehangzóan meglepően merev és konzervatív elképzelést vázoltak fel. Eszerint van egy ideális állapot, amelytől messze állunk. Ennek okát főleg a lelkészek helytelen hozzáállásában kell keresni – mondták a véleménynyilvánítók. Viszont ha rámutatunk hibáikra, felrázzuk őket, utat mutatunk nekik, és szembesítjük őket helytelen gyakorlatukkal, ettől felébrednek, öntudatra eszmélnek, motiváltak lesznek, és nagy lendülettel, hatékonyan kezdenek dolgozni, s ennek egyenes következményeként megpezsdül a gyülekezeti élet, aktivizálódnak a közömbös egyháztagok. Azaz úgy gondolták, hogy a szidás, az intézményes fenyegetés által meg fognak oldódni a gondokat, és így egyház ügye előbbre jut. Bárcsak ilyen egyszerű volna!

Idős Hermán János lelkész könyvtári hagyatékából 2017-ben került elő egy beszámoló a györgyfalviak második bécsi döntést követő helyzetéről. A menekülteket felkaroló tevékenység rejtegetett dokumentumának közlését nemcsak azon szubjektív ok miatt tartom fontosnak, hogy édesapám, idős Hermán János györgyfalvi lelkipásztor volt 1945 és 1950 között, hanem főleg azért, mert az abban olvasható adatok beszédesen tanúskodnak Györgyfalva népének megpróbáltatásairól, túlélési küzdelméről és arról, ahogyan az otthon maradottakról és a nyomorúságba esett személyek felől gondoskodtak Kolozsváron vagy a fronton.

Hollandia hírneves fiának romániai és magyarországi látogatásáról kevesen tudnak. A közbeszédben csupán annyi ismert, hogy a teológiában a professzorságig, a politikában pedig a miniszterelnökségig vitte. Így hát egyháztörténet-írásunk adósságai közé tartozik annak felmérése is, hogy milyen volt Abraham Kuyper teológiai tanításának elterjedése a Kárpát-medencében, s főleg annak a magyar recepciója az első és második világháborút követő időszakban.

A tanulmány címe is a romániai állapotokra utal, ugyanis Hadházy Iván (1947–1982) Besztercén született, dolgozott és halt meg – túl korán. Kolozsváron végezte teológiai tanulmányait, és rövid ideig unitárius lelkészként szolgált, tanított falusi iskolákban, és dolgozott a katolikus egyház levéltárában. Évekig munkanélküli volt, sehol sem akarták alkalmazni a rendszerrel szembeni kritikus magatartása miatt. Egyházában dr. Erdő János professzor volt a legfőbb támasza, és ő mondott felette prédikációt, miután a feltételezések szerint egy megrendezett baleset következtében elhunyt. Leánytestvére és édesanyja segítették a létfenntartásban, illetve erkölcsileg támogatták azt az írásban kifejtett  tevékenységét, amelyben a vallási türelmességért és az egyházak szabadságáért szólalt meg. Az erdélyi szász és magyar kisebbség jogainak védelmében a nemzeti és kulturális elnyomás ellen írta leveleit, például Huszár Sándornak is, és küldte olyan fórumokra, ahol úgy vélte, hogy meghallják a vészt jelző figyelmeztetést.

Sass Kálmán (Gálospetri, 1904 – Szamosújvár, 1958) írásbeli hagyatékának pontos és részletes feldolgozása még várat magára, de eljött az ideje annak, hogy elkezdjük ennek számbavételét, és a hiány pótlása érdekében legalább tájékoztatásképpen soroljuk ezeket. Miután kivégezték, egyházi és tudományos munkásságának nyomait teljesen száműzték a közéletből, a könyvtárakból pedig írásait haladék nélkül eltávolították, amelyeknek – ismerve a hajdani kommunista diktatúra észjárását – már a címük is jelzi a szigorúan tiltottá vált témákat.

Abból az egész Magyar Református Egyházra nézve is érvényes megállapításból – „az Egyház Krisztus teste, ezért egyedüli fejének az Úr Jézus Krisztust vallja” – egyenesen következik, hogy az egyház vezetésének Jézus Krisztus kezében kell lennie. Krisztus testének tagjaiként kötelességünknek kell ismernünk, hogy ajándékainkkal a többi tagok javára és üdvösségére készséggel és örömmel szolgáljunk (Heidelbergi Káté 55). Tehát az emberi feladat csakis a többi tagok javára végzett szolgálat lehet. Egyértelmű tehát, hogy ha valaki a vezetés, kormányzás kegyelmi ajándékát kapta, azzal nem uralkodnia, hanem szolgálnia kell.

E tanulmány azzal a céllal követi a Genfi Káté útját, hogy a fellelhető nyomoknak, de főleg a fordításoknak köszönhetően jelezhessük, hogy mikor jelenhettek meg a „kálvini vonások a magyarság lelki arcán”. Az Institutio 1624-es magyar szövegének megjelenése Szenczi Molnár Alberthez kötődik. Ezután hosszúnak vagy éppen túl hosszúnak mondható szünet állt be Kálvin műveinek magyar nyelvre történő fordításai tekintetében, ez viszont nem aka­dályozta meg a magyar református egyház önazonosságának kialakulását.

Telegden négy szálas fenyőfa jelzi, hogy a templom kapitális rendbetétele alkalmával elültetett svájci csemeték úgy élték át a viharos időket, mint a Sass Kálmán és jótevőinek kimagasodó emléke. Ez az emlékezet a torzítás és az elhallgatás dacára is égre mutatóan bátorította a híveket. A mezőtelegdi lelkész úgy tudja a szájhagyomány alapján, hogy a templomszentelés alkalmával jelen volt a faültető Welti házaspár is.

A most előkerült nagyváradi Barth-interjú azért is fontos, mert eddig úgy tudták egy 1939-es levele alapján, hogy Barth feltételezhetően ettől a dátumtól kezdve tett egyenlőségjelet a bolsevizmus és a fasizmus közé, és hogy akkor állapította meg: a nemzeti szocializmus és a bolsevizmus egymásnak rokonai. Barth tehát ettől kezdve hitt a „Hitlerei” bukásában. Az interjúból azonban az derül ki, hogy mindezekről már 1936-ban is beszélt nyilvánosan, Nagyváradon.

Tatai Ferenc debreceni lelkipásztor műveiről, alapítványáról, hazai és svájci kapcsolatairól; továbbá 1742-es levele Beck professzorhoz és 1755-ös levele Szent Gallenbe. Temetési beszéde Domokos Márton debreceni főbíró fölött. Heidelbergi Káté erdélyi hatástörténetének kutatása során feltűnik, hogy Tatai Ferenc neve, aki „igen kíváló ember” és termékeny teológus, debreceni lelkész és egyházmegyei jegyző, esperes és püspök nem szerepel az 1752-es, kolozsvári Catechismusi Házi-Kints című kátémagyarázat címoldalán. Belső egyházi körökben, legalábbis a debreceni konzisztóriumban és a városi tanács tagjai között azonban közismert volt az a tény, hogy ő a hírneves Catechismusi Házi-Kints (a továbbiakban CHK) fordítója. Annak nyilvános jelzéséről, hogy valóban Tatai Ferenc ültette át magyar nyelvre Stehelin terjedelmes, Catechismusi Házi-Kints című munkájának német szövegét, későn, csupán csak a Tóth Ferenc szorgalmából 1812-ben megjelent, a tiszántúli püspökök életéről írott műben olvashatunk.

Nagyváradon a reformáció ünnepével egybekötve, 2013. október végén zajlott le az a kétnapos tudományos rendezvény, amely a Heidelbergi Káté múltjáról és időszerűségéről szólt. A konferenciát a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezte, támogatta Tőkés László EP képviselő nagyváradi irodája, a hollandiai Juhász István Alapítvány és a Sulyok István Teológiai Tudományok Intézete.

Tíz éve hunyt el Sass Kálmánné Tőkés Mária, és ez alkalommal ismét meghatódva keresem a család szétszórt, erőszakosan szétvert emlékeit. Sass Kálmán (Gálospetri, 1904. április 17. – Szamosújvár, 1958. december 2.) kivégzésével családja életútját is megbélyegezték. Aztán némasági zárlatot rendeltek el és bárddal rontották a család jó hírnevét. A feleség és családanya lelki arcának kutatása közben üvegbe zárt történelemről és elhurcolt Aranykönyv híréről olvashattam. A Tőkés László püspök által Amerikából hazahozott füzetet lapozva, a svájci Welti asszony kis adattára örvendeztetett meg. A gálospetri tájházból egy olyan Sass Kálmán írta levél híre érkezett, amely eddig ismeretlen volt előttem, és emellett számos új anyakönyvi adat az érmihályfalvi lelkészek jóvoltából. Családfák tanulmányozása pedig elkerülhetetlen, mert az eddigi közlések néha elírásokat tartalmaznak.

Pál apostol athéni igehirdetését nem lehet teljesen elvonatkoztatni az ő missziói szolgálatától, másutt elhangzott igehirdetéseitől. A vizsgált igeszakasz (ApCsel 17,16 34) nem csupán az apostol prédikációját tartalmazza, hanem a kerettörténetet is. A 16–21. versek azokat az előzményeket és körülményeket beszélik el, amelyek folytán az apostol az Areopágoszra kerül, a tulajdonképpeni athéni beszéd a 22–31. versekben áll előttünk, szakaszt záró 32– 34. versekben pedig a hallgatók reakciójáról és az elhangzott igehirdetés hatásáról szerzünk tudomást.

Viktor E. Frankl orvosprofesszor, pszichológus és filozófus a harmadik bécsi pszichoterápiás irányzat, az egzisztencia-analízis és a logoterápia megalapítója.

Der reformierte Privatdozent István Horváth (Sathmar, 1913 – Klausenburg, 1972) bekam nach seinem Studium der Theologie in Kolozsvár (Cluj, Klausenburg) ein Stipendium in Basel, wo er zwischen 1935 und 1937 Schüler von Barth, Thurneysen, Cullman, Eichrodt und Hartenstein war. In seiner Heimat arbeitete er als Pfarrer und Religionslehrer. Auch war er als wissenschaftlicher Mitarbeiter im reformierten Kirchendistrikt Királyhágómellék (Episcopia Reformată Oradea) tätig.

Ez a tanulmány a Farkas utcai templom jelenlegi orgonája felszentelésének századik évfordulójának megünnepléséről szól. Az 1913. december 19-i átadás, majd a jelkép értékű karácsonyi használatbavétel óta eltelt idő számvetésre és tisztázásra ad lehetőséget, s ez nemcsak a Kolozsvár-Belvárosi Református Gyülekezet közösségének lehet fontos, hanem egy tágabb kör számára is. Ezáltal e kiemelt egyházzenei központ még-inkább megkaphatja méltó helyét az egyetemes egyházzene történetében, illetve az orgonák történetében.

1734-ben született Salomon Duytsch tizenhárom éves koráig Temesváron, pontosabban a zsidók számára kijelölt Nagypalánk vagy Kispalánk nevű külvárosi részek valamelyikében élt, ezért bölcsőhelye környékén igyekszünk körülnézni.

Ez a tanulmány a két világháború közötti erdélyi társadalomelméletnek és politikai filozófiának korántsem kimerítő vizsgálatára vállalkozik.

Kornelis Heiko Miskotte neve és tudományos munkássága ma az erdélyi lelkipásztorok előtt egyáltalán nem ismeretlen,sőt aktualitását sem kell erőltetni. Miskotte 1924-ben falusi lelkipásztorként intézkedetta magyar gyermekek befogadására. A második világháborút követően pedig neves teológusként szólalt meg a magyar gyermekek felkarolásának és hollandiai gondozásának ügyében.

A 110 éve született d. dr. Dávid Gyula emlékére. - Összeállította: Adorjáni Zoltán

A svájci lelkészprofesszor, Eduard Thurneysen a 20. századi lelkigondozás egyik legjelentősebb atyja és iránymutatója, kerügmatikus1 lelkigondozás szószólója és aktív művelője volt. Lelkigondozói felfogásának alapja a barthi dialektika-teológia volt, amely szerint minden szenvedés, baj, betegség, megtorpanás vagy más válság a bűn következménye, s ennélfogva az ember csak az őszinte bűnbánat és a bűnbocsánat által nyerhet gyógyulást, illetve állhat helyre élete. Lelkigondozói látásmódját a dialektika-teológia jellemző két vonása is meghatározta: a diasztázis, vagyis az Isten és ember közötti áthidalhatatlan szakadék hangsúlyozása és e szakadékot áthidaló kegyelem diadalának hirdetése.

Hadad hírnevének hallattán elsőként az egyháztörténeti, közelebbről pedig a királyhágómelléki köztudatba beépült címszavak közül elsőként a Szent László tiszteletére épített műemlék templom; a hadadi Wesselényi család Hadadhoz fűzödő múltja, történelmi szerepe; az üldözött németajkú lutheránusok letelepítése a Wesselényiek által. Az előadás hozzá szeretne járulni a hadadi egyháztörténeti ismeretek bővítéséhez, remélve, hogy belátható időn belül elkészülhet e nemes ecclesia historia domusa.

Az Öreg graduál korában készült templomi leltárakból tudjuk, hogy a berendezések olyan térbeli elhelyezést mutattak, melyek mai napig az egyházi éneklés egykori liturgiai fontosságát jelzik: a liturgikus tér központi részén állt az ének vezetésével megbízott felelős személy, iskolás gyerekek között.

Tisza István hollandiai kapcsolatainak kutatásával szeretet-adósságot törlesztünk. A politikai teológia szemszögéből is vizsgálódva, kétségen kívül megállapítható, hogy a hollandiai neo-kálvinista irányzat Tisza István számára szimpatikus volt, főleg annak társadalomformáló hatását tekintve. Holland részről Tisza Istvánban az öntudatos kálvinista államférfit látták, aki az alkotmányos államjogot promoválta, és akinek a biblikus gondolkozása a haladást és Isten nagyobb dicsőségét szolgálta Magyarországon.

A múlt században az vált közismertté, és napjainkban is úgy él a köztudatban, hogy személyesen egyedül Belényesi Gergely találkozott Kálvinnal. Ezt az álláspontot a kutatás mára túlhaladta. Elmondhatjuk tehát, hogy a 17. században nem beszélhetünk közkézen forgó, magyarra fordított Kálvin-művekről. Ennek ellenére a kálvini tanítások éltető erővel voltak jelen az egyházban és a közéletben. A peregrinus diákok külföldi egyetemeket jártak, kálvini elvek alapján szervezett egyházakban fordultak meg. A lelkészek által olykor a szószéki üzenetekben jelentkezett a svájci szellem. A magyar nép a Szenci Molnár Albert által fordított genfi zsoltárok révén hordozta „szívében” a kálvini lelkületet.

Gyakran hallottam erdélyi orgonafelméréseim alkalmával egy-egy régi, patinás hangszer mellett: „a jelenlegi orgona előtt éneklőszéket használtak”. Ezekben a szavakban valamilyen egykor összekapcsolódó és ma újra összekapcsolható folyamatosság rejlik. Egyházzenei ismeretek birtokában e mondat új értelmet kapott: csaknem félezer éves református egyházzenetörténetünk két, nagyjából egyenlő részre osztható, az éneklőszékek és az orgonák időszakára.

Geistliche Übung und Seelsorge. Der ursprüngliche Zweck meiner Arbeit ist die zur Pfarrarbeit gehörende seelsorgerliche Tätigkeit und die aus den katholischen Traditionen bekannten geistlichen Übungen miteinander zu vergleichen. In den verschiedenen seelsorgerlichen Situationen war die Notwendigkeit der Prävention oder Nachbehandlung immer aufgetaucht. Meine Absicht ist die Brauchbarkeit der meistens nur vom Hörensagen gekannten geistlichen Übungen und die Möglichkeit ihrer Einbaufähigkeit in die seelsorgerliche Arbeit zu prüfen.

Die Torheit der Predigt Die reformierte theologische Ausbildung in Siebenbürgen legt den Schwerpunkt ihrer Vorbereitung auf die Verkündigung Gottes Wortes. Trotzdem folgt nach der theologischen Ausbildung keine Reflexion auf die Predigt. Es gibt kein Predigerseminar oder ein anderes Forum, wo alle Fragen über die Predigt besprochen werden könnten. Dass die Verkündigung des Evangeliums ein notwendiger Dienst ist, damit sind alle Pfarrer einverstanden. Die Wichtigkeit der Predigt wurzelt in dem missionarischen Befehl Jesu. (Mk16,15–16) Aber in der sich ständig ändernden Welt ist es notwendig immer wieder die Frage zu stellen: wer, wem, was und wie predigt? Wer eine solche Untersuchung beginnt, der muss auch das Leben und den Dienst der Prediger grundsätzlich analysieren. Während dieser Untersuchung erscheint unvermeidlich die vernachlässigte Problematik der Seelsorge der Pfarrer. Ein bestimmender Faktor der Predigt ist die Gemeinde. Wenn jemand in Siebenbürgen über diesen Einfluss reden möchte, kann das nicht authentisch tun, wenn er die kirchlichen und nationalen Minderheits-Situationen der siebenbürgischreformierten Kirche nicht beachtet. Trotzt jedem Einfluss, der auf die Predigt und auf den Prediger wirkt, bleibt bestimmend für die Predigt das gehörte und verstandene Wort Gottes. Wenn der Pfarrer das verkündigte Wort Gottes auf sich selbst bezieht, dann wird die Predigt glaubwürdig und aktuell. Durch diese glaubwürdige und aktuelle Predigt kommt auch heute die heilende Wirkung des Evangeliums zur Geltung. Die aufrichtige Selbstprüfung darf nicht aus der Untersuchung ausbleiben. Ein Ergebnis der Selbstprüfung ist, dass der Pfarrer weniger sprechen wird, aber er wird mehr sagen. Die Grundbedingung der glaubwürdigen, aktuellen Predigt ist der Glaube. Die Verkündiger und Hörer des Evangeliums müssen und können dafür ständig beten. Durch den Glauben verstehen wir, dass Gott für den Prediger und um sein Wort sorgt. „Denn gleichwie der Regen und Schnee vom Himmel fällt und nicht wieder dahin zurückkehrt, sondern feuchtet die Erde und macht sie fruchtbar und lässt wachsen, dass sie gibt Samen, zu säen, und Brot zu essen, so soll das Wort, das aus meinem Munde geht, auch sein: Es wird nicht wieder leer zu mir zurückkommen, sondern wird tun, was mir gefällt, und ihm wird gelingen, wozu ich es sende“. (Jes 55,10–11)

Die theologische Beurteilung der Erinnerung und des Vergessens. Der Fragenkreis der Erinnerung und des Vergessens wird in der Heiligen Schrift – abgesehen von einigen Ausnahmen – nicht in seiner psychologischen Bedeutung dargestellt. Alle mit der Erinnerung und dem Vergessen verbundenen menschlichen Tätigkeiten, die zwar anthropologischen Charakter haben, sind Glaubenstätigkeiten, die ihren Sinn in der Gott – Mensch-Beziehung erhalten. Die Aufforderung zur Erinnerung ist ein solcher Befehl, der die Tätigkeit des jeweiligen Christen bestimmen muss. Die Erinnerung ist die Ausübung des Glaubens: in Demut, Gebet, Gastfreundlichkeit, Diakonie, Liebe und Achtung einander gegenüber. Sie ist die missionarische, seelsorgerliche und kathechetische Aufgabe einer Fest begehenden Gemeinde. Sie ist ein ethischer Imperativ, doch reicht sie über alle Moraltätigkeiten hinaus, weil sie ihren Sinn und Inhalt nicht von den menschlichen Beziehungen, sondern vom ewigen Gott erhält. Was in der Glaubenssprache Erinnerung heißt, das ist in der Sprache der Ethik: Tat. Was in der Sprache des Glaubens Vergessen heißt, das nennt man in der Ethik Selbstopferung und Demut. Was in der Sprache der Ethik Erinnerung ist, das wird in der Sprache des Glaubens Erkennung der Gnade genannt. Was in der Sprache der Ethik Vergessen heißt, das bedeutet in der Sprache des Glaubens, dass wir uns selbst und Gott für nichts achten.