Journal index

Nagy Antal Mihály református lelkipásztor, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia nyugalmazott tanára életének 86. évében, 2016. szeptember 25-én tért haza Teremtőjéhez. Megemlékezésemet hadd indítsam azzal a reménységgel, amelyről ő maga sok alkalommal tett bizonyságot tanítványai előtt, és amelyre teológiai kérdések megvitatásakor emlékeztette őket: „»Az üvegtenger partján« kapunk majd választ sok kérdésre, de egyelőre be kell érnünk azzal, amit az Ige mond anélkül, hogy túllépnénk a bibliai kijelentésen.” Ő minden bizonnyal már sok kérdésére kapott választ, amikor szemtől szembe láthatta meg Urát, ahogyan biztosak lehetünk abban is, hogy sok kérdése akkorra már súlyát vesztette, hiszen a tapasztalt tanár, a mindenki Anti bácsija sokszor egészítette ki korábban említett intését azzal, hogy valószínű sok kérdésünk már nem is lesz kérdés akkor, mert eltűnik, vagy eltörpül majd a nagy találkozásban.

A hajdani próféták hiányában egyre fontosabbá lesz az írott hagyomány, tekintélye megnövekszik, és egyre nyomatékosabban határozza meg az a kultikus, társadalmi-politikai szférát, az életvitelt. Mindezzel együtt egyre nagyobb súlya lesz az írás helyes értelmezésének. Ezen a téren meghatározó volt a farizeusok buzgó igyekezete, akik Josephus Flavius szerint azt tartották magukról, hogy ők értelmezik a leghelyesebben az Írásokat.43 Jézus Krisztus idejére már olyan tekintélyes írásmagyarázási hagyományt mondhattak magukénak, az úgynevezett atyák hagyományát, amely szinte elfedte, háttérbe szorította a szent iratokat. Jézus ezért bírálta őket ilyen értelemben: ti azt tanítjátok, viszont meg van írva, azaz vissza az eredeti kijelentéshez! (Mt 5,17 skk.) És a szadduceusok is joggal bírálták hagyományaik túlhangsúlyozását. A tipologikus írásmagyarázat a Kr. e. 2. század derekától lett egyre inkább gyakorlattá, és másfél évszázaddal A Makkabeusok első könyvének megszületése után az evangélisták és apostolok már biztos kézzel alkalmazták ezt.

Az egyházi hagyomány szerint Énók az első próféták közé tartozott. Neve két helyen szerepel Mózes első könyvében. Az 1Móz 4,17– 18-ban úgy olvashatunk róla, mint aki Káin fia: És Kain a feleségével hált, aki terhes lett, és megszülte Énókot. Majd várost épített Kain, és a fia nevéről Énóknak nevezte el. Énóknak született Írád, Írád nemzette Mehújáélt, Mehújáél nemzette Metúsáélt, és Metúsáél nemzette Lámeket. Az 1Móz 5,18–24 pedig Jered fiaként említi: Jered százhatvankét éves volt, amikor Énókot nemzette. Énók születése után Jered nyolcszáz évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat. Jered teljes életkora tehát kilencszázhatvankét év volt, amikor meghalt. Énók hatvanöt éves volt, amikor Metúselahot nemzette. Énók az Istennel járt; Metúselah születése után háromszáz évig élt, és még nemzett fiakat és leányokat. Énók teljes életkora tehát háromszázhatvanöt év volt. Énók az Istennel járt, és egyszer csak eltűnt, mert magához vette őt Isten.
E két ószövetségi helyen kívül a Zsid 11,5-ben is történik utalás személyére. Egy neki tulajdonított szöveg valamikor a szent iratok része volt, amiből a mai Bibliában csak egy rövid szövegrészt olvashatunk a Júdás levele 1,14-ben, éspedig az etióp változat 60,8-ból, ugyanis Énók könyve az apokrifek közé került a 4. században.

A keresztyén felekezetek körében kevés annyira általánosan elfogadott, közös tan van érvényben, mint az, hogy az Ószövetség az Újszövetséggel együtt és azzal egyenértékűen a keresztyén hit alapját képezi. Eszerint mind a keresztyén hitnek, mind a keresztyén teológiának – és itt fontos, hogy nem vallástudományról beszélünk – az Ószövetség éppúgy formáló tényezője és kiindulópontja, mint az Újszövetség. Legyen szó hitvallásokba foglalt dogmákról vagy még alakulásban lévő teológiai kijelentésekről, azoknak mércéje minden időben az, hogy összhangban vannak-e az Ó- és Újszövetség tanításával. Azonban ez a látszólag megszilárdult alaptétel mind a jelenben, mind a teológiatörténetben sokkal árnyaltabban van és volt jelen, mintsem az a fenti gondolatmenetből következne.

Manapság az inklúzió a legnagyobb gond a fogyatékkal vagy hátrányos helyzetben élő emberekkel kapcsolatosan, vagyis az inkluzív oktatás, felkészítés, lakhatóság, foglalkoztatás, munkahely és szabadidő, sport stb. megfelelő felkínálása számukra. Ennek már megfogalmazása is nehézségekbe ütközik, az elméleti háttér kiépítése igen akadozik, a gyakorlat pedig sajnos lesújtó. Ha gondolataink egyházközelben mozognak, felmértük-e, hogy hány református templomunk akadálymentes fizikai értelemben, hogy az értelmi szféráról ne is beszéljünk?

Izráel Jahvéról alkotott képében központi helyet foglal el az a képzet, miszerint Jahve olyan Isten, aki ígéreteket tesz.1 Az Isten által tett számtalan ígéret között aligha találnánk még egy olyan elementáris hatással bírót a zsidó nép történetére és önértelmezésére nézve, mint amilyen a Kánaán földjének a birtokbavételére tett ígéret. Az Ígéret Földjének témája Izráel történetének kezdetétől, az első pátriárka, Ábrahám elhívásától folyamatosan jelenlévő motívumként szövi át Izráel népének önmagáról alkotott önéletrajzát, az egész Héber Bibliát.

Az 1990-ben revideált új protestáns bibliafordítás (1975) átdolgozási előmunkálatainak megkezdését a Magyar Bibliatársulat Alapítvány a 2005 december 6-án tartott közgyűlésén határozta el. Az elhatározást egyrészt az indokolta, hogy a Nemzetközi Bibliatársulat negyed évszázadonként ajánlja egy fordítás felülvizsgálatát, mivel ez idő alatt lényeges nyelvi változtatások történhetnek. Másrészt pedig az idő múlásával a bibliai szöveggel szemben támasztott olvasói elvárások is változnak.

A Kr.e. 180 körüli Jézus, Sirák fia könyvében találjuk az első utalást arra nézve, hogy a prófétai iratokat Hóseástól Malakiásig egyetlen prófétai iratnak tekintik. A qumráni 4. számú barlangból előkerült kéziratból az derül ki, hogy a tizenkét iratot mindig együtt, egyetlen tekercsre írták. Ám a Kispróféták címfelirattal vagy valamilyen bevezetéssel kezdődnek, melyek formai és tartalmi jellegzetességeik alapján jól elkülöníthetőek egymástól. A Kispróféták könyve a prófétákat olyan sorrendben prezentálja, amely szerint a prófétai szó végigkísérte Izráel történetét, és jó előre megjövendölte történelmének főbb eseményeit. A mű tehát tartalmilag és teológiailag is jól átgondolt koncepcióval rendelkezik, ami miatt egységes szerkesztői elvek alapján elrendezett gyűjtemény benyomását kelti.

Az Ószövetség társadalomtudományi szempontú kritikájáról, mint főáramú paradigmáról és elismert bibliakutatási módszerről csupán az utóbbi három-négy évtizedben beszélhetünk. Ezt megelőzően az Ószövetség-kutatást olyan humán alapú megközelítések uralták, amelyek az Ószövetséget történeti, vallástörténeti, lingvisztikai, irodalmi és teológiai kontextusai összefüggésében elemezték. A fentiek függvényében ez a tanulmány az Ószövetség társadalomtudományi szemszögű kutatásainak eredményeire épít, és e paradigma kutatási területéhez kapcsolódik.

Az izraeliták által lakott területeken folyamatosan jelen vannak a dekoratív és a kultikus ábrázolások, amelyek olyannyira átfogóan jellemzik Izráel hétköznapjait, hogy nem lehet őket csupán elszigetelt csoportok devianciájaként értelmezni. A temérdek istenábrázolás, istenszimbólum, szobor, pecsétlenyomat, amulett újból és újból arra a következtetésre vezeti a kutatókat, hogy a fogság előtt Izráelben jelen volt egy erőteljes, képtisztelettel együtt járó politeista tendencia.

Művész hazája széles e világ – vallotta Arany János egy 1850-ben írt versében. Kolozsvár szülöttei közül leginkább Szathmári Pap Károly életútja bizonyítja e verssor igazságát. Pedig nem véletlenül csöppent e városba, hanem felmenői több generáción át tekintélyes polgárok és egyházi emberek voltak, s lett volna esélye itt helyben is érvényesülni. A művészegyéniség azonban felszínre tört, érvényesült, s messzi tájakra elragadta az alkotót tanulni, tapasztalni, a látottakat megörökíteni. Így lett Kolozsvár szülöttéből Bukarest csodált művésze, Európa és Ázsia bekalandozója.

A 72. zsoltárban több olyan kifejezéssel is találkozunk, amely máshol nem szerepel az Ószövetségben. Mivel e kifejezések kapcsán felmerülő értelmezési nehézségek alapvető problémái a helyes fordításnak és az erre épülő exegézisnek, érdemes és szükséges megvizsgálni, s olykor akár felülvizsgálni a különböző korok és körök értelmezési kísérleteit.

A reformáció századában nem mindenkor idegenkedtek atyáink némelyik később elhagyott könyvnek vagy függeléknek még textusként való olvasásától és magyarázásától sem. Benne voltak ezek a Vizsolyi Bibliában is. Szikszai Hellopous Bálint Wittenbergben tanult. A magyar bursa seniora volt még, amikor vaskos, fatáblás, ötbordás, vaknyomással díszített könyvet köttetett. A 33½ cm magas kötet 8 cm vastag. Két egybekötött munkából áll: tartalmazza Kálvin Dániel kommentárját és egy híres hitvitázó művet.

Az alábbiakban az első két vallomásszöveget, Jer 11,18–23-at és 12,1–6-ot vesszük közelebbről szemügyre. Célunk az, hogy e szövegrészek tartalmi sajátosságait meghatározzuk és leírjuk, hogy a próféta panaszait később összehasonlíthassuk az ÚR panaszaival. Akárcsak JHWH panaszainak esetében, a prófétai panaszok elsődleges üzenetét a vallomásszövegekben feltárható eredeti prófétai panaszok alapján írjuk körül. Így elengedhetetlen a fentebb megnevezett szövegrészek irodalomkritikai vizsgálata.

Jelen dolgozat célja: megvizsgálni, hogyan magyarázta Kálvin János az ellenség iránti szeretetről szóló bibliai tanítást, és a vizsgálat eredményéből levonni a mai etikára néző következtetéseket. A vizsgálódás első szakaszában számba vesszük azokat a szentírásbeli helyeket, ahol az ellenség iránti szeretetről van szó, és ismertetjük, hogyan magyarázta ezeket Kálvin a megfelelő bibliai könyvekhez írott kommentárjaiban. Ezt követően pedig a teljesség igénye nélkül ismertetjük, mivel egészítik ki az eddig kialakult képet azok az Institutióban található szakaszok, amelyekben az ellenség szeretetéről ír.

Az archaikus korban a lakomák a táplálékelosztás bevált intézményei voltak: az élelmiszerfelesleg elosztásáról éppúgy gondoskodhattak, mint a szűkölködők időnkénti megelégítéséről. Ezenfelül az istenekkel való szimbolikus közösségtartás alkalmait kínálták, mint pl. a bálványáldozati lakomákban. Mennyiben voltak érvényesek ezek a megállapítások a Kr.-i 2. század hellenista zsidó köreiben és mennyiben lehet Jézus Sirák (latinosan: Ecclesiasticus) könyvét a vendégek és vendéglátók „Kiskátéjának” tekinteni? Erre próbálunk a továbbiakban feleletet kapni.

A címben szereplő get szó [amelynek többes számú alakja a gittin] alapvetően két típusú dokumentum megnevezése: a get pitturin a válólevél, míg a get sihrur a rabszolgáknak adott felszabadító okirat. A Gittin traktátus azonban az elsővel foglalkozik, és a haláchikus irodalomban minden olyan alkalommal, amikor a get szó magában fordul elő, a válólevélre utal. A traktátus tehát nem a válással, a válás erkölcsitörvényi implikációival foglalkozik, hanem a válólevéllel: a dokumentum érvényességének kérdésével, illetve ennek a házassági elválásra vonatkozó következményeivel.

Az előbbi részben a JHWH panasza mellett álló prófétai panaszok közül Jer 11,18–23-at és 12,1–6-ot vizsgáltuk meg. Most Jer 15,10–21-et tanulmányozzuk. Célunk itt is a prófétai panasz tartalmi sajátosságainak kidomborítása, hogy azt összehasonlíthassuk a JHWH panaszával. E prófétai panasz tartalmi sajátosságát a bennük fellelhető legrégibb szövegréteg alapján írjuk le. Ezért versről verse haladva megvizsgáljuk Jer 15,10–21-et tartalmi, irodalomkritikai és redakciókritikai szempontok alapján (1.). Ezután, a rekonstruált prófétai panasz alapján, leírjuk e panasz tartalmi sajátosságait (2.)

Jelen tanulmánynak az a célja, hogy meghatározza és leírja az egymás mellett található isteni és prófétai panasz közötti viszonyt. Ennek érdekében először megvizsgálja a JHWH panaszait (I.), majd a próféta „vallomásait” (II.), hogy kidomborítsa azok formai és tartalmi sajátosságait. E sajátosságok alapján bemutatja a panaszszövegekből kirajzolódó isten- és prófétaképet, majd összeveti őket egymással (III.).

Az 1Móz 12,2–3 ígéretének kulcsmotívuma az áldás, amely itt különböző kifejezésformákban jelenik meg: megáldalak téged, áldás leszel, megáldom azokat, akik téged áldanak. Az ígéreteket tartalmazó felsorolás utolsó elemének jelentése viszont vitatott. A verssorban mindenekelőtt a brk ige nif‘al formájának a jelentése okoz problémát.