Journal index

A folyóirat teljes tartalmában való keresés elérhető ebben a repozitóriumban.
Máthé-Farkas Zoltán5 -- 24

Jób 19,25–27 talán a könyv legismertebb szövegrésze. Ez a perikópa számos alkalommal hangzik el temetéseken, s minden bizonnyal, a halál kérdéséről gondolkodó keresztyének is szoktak róla elmélkedni. Az itt írottak nem kívánják a hit korrekcióját végezni. Mert – rendszeres teológiai megközelítésben a mindenkori Jób szenvedésből, bűnből, halálból való megváltója ugyanaz: a Krisztus. Ez a tanulmány nyelvészeti-poétikai vizsgálattal törekszik körvonalazni a szöveg jelentését. Egy (akár spontán) szöveg megalkotottságának mikéntje révén is üzen. Mennyivel inkább érvényes ez az írott, hagyományozott, szerkesztett, szövegváltozatában rögzített alkotásra. (Természetesen, fennáll a hibák lehetősége, de azok azonosításáig legyen érvényes a lectio difficilior elve.) E tanulmány tehát Jób azon szavait igyekszik megérteni, amelyek az ő helyreállítójáról szólnak, aki akkor is képes megváltani, amikor már elfogyatkozik a test és a szív.

Református Szemle 115.1 (2022)SzaktanulmányÓszövetség
Opra Koppány496 -- 516

A Korán meglehetősen sokat foglalkozik Jézus Krisztus személyével, viszont azt láthatjuk, hogy az Újszövetségtől eltérő képet alkot róla, ugyanis a Korán „tagadja”, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, s így természetszerűen a szentháromságtant is. A Korán szerint Jézus csupán teremtménye, prófétája Istennek, akit Isten megmentett a kereszthaláltól. A test szerinti istenfiúság feltehetőleg az ókori panteonban megszokott mitikus nemzéssel lehet gondolati, értelmezési párhuzamban, s emellett Mohamed olyan eretnek keresztyén tanításokkal találkozhatott, amelyet egyébként jogosan igyekezett cáfolni. A Jézus Krisztus halálának tagadása pedig feltehetőleg teológiai megfontolásból született, ugyanis Mohamed sikeres életpályája is azt bizonyítja, hogy Allah szolgája nem bukhat el, nem szenvedhet, mert Isten megvédi, és sikerre viszi az övéit. Ehhez képest Jézus Krisztus a szenvedés útját is végigjárja a bűnös emberrel, s még a helyettes áldozatot is vállalja üdvösségéért (Ézs 53,3–6).

A Korán nem a Biblia tanítása, vagy a keresztyén egyházi dogma ellenében nyert megfogalmazást, hanem az egyes keresztyén szakadárok tévedései ellenében. Amikor Jézus Krisztust személyére vonatkozóan cáfol, olyan tanításokkal vitatkozik, amelyek nem azonosak a Bibliában elénk tárt Jézus-képpel, vagy az évszázadok által letisztázott krisztológiai tanítással.

Református Szemle 114.5 (2021)SzaktanulmányRendszeres teológia
Bustya Dezső615 -- 630

Jefte történetében a bibliaolvasó több botránkoztató ténnyel szembesül. Az első Jefte származása. Lehet-e karizmatikus vezető egy parázna asszony fia? Hogyan lehet egy övéitől eltaszított személy hőssé magasztosult vezérré a veszedelem idején? A harcba induló Jefte miért akarja lekötelezni Istent egy könnyelműen tett fogadalommal, s amikor győztesen tért haza, vajon tényleg emberáldozatra volt képes, és feláldozta egyetlen leányát? Vagy pedig „csupán” élő áldozatként szentelte oda Istennek egész életére? Ezekre a kérdésekre szeretnénk választ adni ebben a tanulmányban.

Református Szemle 112.6 (2019)SzaktanulmányÓszövetség
Máthé-Farkas Zoltán113 -- 142

Ez a tanulmány Jób 29,18 fordítási kérdéseit vizsgálja. A szerző szerint az említett vers így fordítandó: „És mondtam: fészkemben halok meg, és [addig,] mint a homokot/mint a főnix, megsokasítok napokat.” A Héber Biblia szövege egyszerre hordozza mindkét szemémát − miközben a masszoréták egyértelműsíteni igyekeztek, egyúttal igazolták az általuk el nem fogadott jelentés valószínűségét is. Továbbá megállapíthatjuk, hogy valamely mű – jelen esetben a Héber Biblia – és az azt értelmező közösség intertextualitásában természetes a szöveg által előidézett konnotációkkal történő kísérletezés szándéka, főként a szerzők részéről. Ha a Jób könyve szerzőjének annak idején nem állt szándékában kiaknázni az itt felismert kettős jelentés lehetőségét (bár nem zárhatjuk ki, hogy ismerhette a főnixlegendát), akkor itt a talhinnak olyan esetét kell látnunk, amelyet a recepció alakított ki.

Református Szemle 112.2 (2019)SzaktanulmányÓszövetség
Máthé-Farkas Zoltán5 -- 54

E nagyobb lélegzetvételű tanulmány a metafora jelentésalkotásáról szól. Nem kérdéses, hogy a teológiai kutatás és a szószéki igehirdetés, illetve a gyülekezeti szolgálat összefüggenek egymással. Mert ahogyan gondolkodunk a jelentésalkotásról, úgy értelmezünk, és ezzel máris a prédikációkészítésnél vagyunk. Ha pedig textusprédikációra törekszünk, akkor azt a szempontot követjük, hogy a bibliai szövegrész milyen jelentést, és annak milyen alkalmazását engedi meg; mert akik értelmeznek, azok a szöveg szolgái.

Református Szemle 108.1 (2015)SzaktanulmányÓszövetség, Gyakorlati teológia
Pap Géza341 -- 365

Jelen tanulmányunkban szóról szóra elemezzük Pál mellékmondatát, különös tekintettel a gümnosz kifejezésre. A mondatot megpróbáljuk megtisztítani az értelmezések évszázadok alatt rárakódott porától, és keressük a szavak azon jelentését, amely – véleményünk szerint – leginkább megfelel Pál szándékának, majd pedig megfogalmazunk egy olyan, a szövegkörnyezetbe szervesen beépülő mondatot, amelynek üzenete beleillik a páli eszkatológiába.

Református Szemle 106.4 (2013)Újszövetség
Máthé-Farkas Zoltán263 -- 285

Ravasz László első esztétikai tárgyú művei diákkorában születnek. Esztétikai felfogásának legrendszerezettebb összefoglalását az 1907-ben Kolozsváron kiadott Schopenhauer esztétikája című munkájában találhatjuk meg. Ez volt a filozófiai doktori disszertációja. Felfogását ebben is közvetett módon fejti ki, éspedig Schopenhauer esztétikájának a bírálatában: Miután ismerteti a német filozófus gondolatait, a doktori dolgozat második részében kiértékeli és kiigazítja az esztétikai alapfogalmak schopenhaueri megközelítéseit. Ekkor még a filozófus Ravasz László fogalmaz; későbbi írásaiban, beszédeiben már teológiai szemlélettel és nyelvezettel szembesülünk.

Református Szemle 104.3 (2011)Rendszeres teológia
Bustya Dezső153 -- 162

Témánk a presbiteri szolgálatot minden időben meghatározó kérdés. Szeretnénk Kálvin biblikus elveihez és a Genfi egyházi rendtartáshoz mérni jelen egyházi életünket. Miután Kálvin mindenekelőtt a Szentírás kiváló ismerője, és annak üzenetét feltétlen követelményként alkalmazó tudós lelkipásztor volt, előbb a bibliai tanítást szeretnénk felvázolni az egyházfegyelem és egyházkormányzás tekintetében. Ezt követően szólunk Kálvin tanításáról főképpen az Institutio és a Genfi Gyülekezet Rendtartása alapján; végül pedig arra szeretnénk rámutatni, hogy a kálvini felismerések és tanítások miként érvényesülnek református egyházunk hitvallási irataiban, a II. Helvét Hitvallásban és a Heidelbergi Kátéban.

Református Szemle 103.2 (2010)Gyakorlati teológia
Máthé-Farkas Zoltán37 -- 84

Tanulmányunk arra tesz kísérletet, hogy a nyitott mű modelljét alkalmazza a prédikációra. Az Umberto Eco könyvében felvetett homiletikailag releváns gondolatokat megpróbáljuk majd a prédikációkészítés folyamatában felhasználni. Eco könyve a hatvanas években jelent meg először.

Református Szemle 102.1 (2009)SzaktanulmányGyakorlati teológia
Pap Géza640 -- 641

Szóra bírva – Kozma Zsolttal beszélget Tunyogi Lehel bemutatása

Református Szemle 102.5 (2009)EsszéEgyéb
Máthé-Farkas Zoltán5 -- 15

Negative Aspects in the Picture about יהוה. Approaches of Three Writers of Old Testament Theology. Different modes of interpretation drive to different conclusions. This study examines these differences in the works by W. Eichrodt, G. von Rad- and W. Brueggemann of Old Testament theology. The two former authors use the historical interpretation, while the third one is the representative of the rhetorical and narrative theology. The theme of Yahweh’s negative aspects is always a stumbling-block not only for laymen, but also for the scholars of theology. Differences deriving from interpretation are illustrated through three biblical examples: the heavenly scenes in 1Kings 22 and Isaiah 6, Saul’s story, and that of the Book of Job. The present study intend to show that the diachronic approach aims at resolving the dissonances found in the texts about Yahweh’s unexplainable deeds using a kind of development-theory of religion or of literary forms (laying stress on the harmonizing contexts of covenant or of salvation-history). As opposed to this, the synchronic examination of texts reveals a „never accomplished” concept about God. Thus we may conclude that the openened testimonies about God and the dissonances between them must keep the disciplines of theology ready to modify or rewrite their conclusions.

Református Szemle 101.1 (2008)Ószövetség
Pap Géza485 -- 495

A Jel 16,16 egy nevet is említ, amikor elbeszéli, hogy a Góg és Magóg népe azon a helyen gyülekezik háborúra, amit zsidóul „Harmagedon”-nak neveznek. Jelen tanulmányunkban erre a megnevezésre tekintünk, úgy, hogy először az ezzel kapcsolatos elméleteket foglaljuk össze, ezt követően pedig egy olyan alapvető szempontra hívjuk fel a figyelmet, amely úgy tűnik, hogy elkerülte a magyarázók figyelmét. Ez lehetőséget nyújthat arra, hogy jobban megértsük János gondolatainak hátterét, és közelebb kerüljünk Harmagedon titkának megértéséhez is.

Református Szemle 101.5 (2008)Újszövetség
Bustya Dezső254 -- 261

Mind több átlagkeresztyén úgy gondolja, hogy a templombajárás a konfirmandusok (legalábbis a kátéórákon való részvétel által), meg az idejükkel mit kezdeni nem tudó öregek szokása, akiknél az ún. társadalmi érintkezés bizonyos formáját is jelenti. A többiek számára az egyház nem más, mint alkalmi eszköz, bizonyos vallásos-konvenciós esetek megoldására, mint a keresztelés, konfirmálás, esketés, temetés illő formában való lebonyolítása. Az Ige mindezekben egyre kevésbé jut szóhoz, vagy ha szóhoz jut is, alig figyelnek rá.

Református Szemle 101.3 (2008)Gyakorlati teológia
Bustya Dezső1260 -- 1279

Hármas évfordulót ülünk ma: 110 évvel ezelőtt szűnt meg a Protestáns Közlöny és indult el az Erdélyi Protestáns Lap, illetve 100 esztendeje született a Református Szemle. Valamilyen szinten mindhárom folyóiratnak köze van egymáshoz.

Református Szemle 100.6 (2007)Egyháztörténet
Bancea Gábor45 -- 68

Canaanite Abominations as Presented in the Book of Deuteronomy. A Theological Evaluation. Before entering in the Promised Land the people of Israel were told not to follow the forbidden practices of the polytheistic nations (Deut 18, 9–14), to avoid all kinds of magical and superstitious practices designed to discover the will of gods, or even to compel the gods to action in certain ways. The occult, superstitions, divinisation, sorcery, spiritualism were abominations all to Yahweh and brought about His judgment. Yahweh made His will known through revelation, by the aid of His prophets, whose words would be clearly understandable to the people in contrast with the ambiguous and mysterious spells of those who worked with magic and divinisation. Israel must be blameless in regard to every form of divinisation, magic or spiritism. In our day when we can see the rise of a „new paganism”, moreover when spiritualism, astrology, teacup reading and the like are widely practised, these injuctions given to ancient Israel have a particular relevance. This presentation is trying to understand the present will of God with the guidance of the Holy Spirit, to tell the difference between religion and revelation. A short survey is being made to define the aspects of Israelite religion, a product of revelation through the prophets of Jahweh in contrast to the religions and magic void of revelation. The exegesis of the biblical passage from Deut 18,9–14 enables us to search to the different forbidden Canaanite practices. Some attempts are being made towards a possible new translation of the words denoting forbidden practices. The will of God was to be discovered by a prophet and not by a magic worker, a diviner or a spiritist. Israel has to observe the guidance of Yahweh, who will provide a succession of prophets until the day when He will send them the Messiah, the eschatological Prophet Jesus Christ, His Son – who will save His people from damnation. He has the words of eternal life. Jesus asked the twelve: You do not want to leave too, do you? Simon Peter answered him: Lord, to whom shall we go? You have the words of eternal life. (John 6,67–68)

Református Szemle 100.1 (2007)Ószövetség
Bustya Dezső506 -- 514

The Problem of Suffering in the Holy Scripture. Suffering is one of the universal problems of mankind. Generally saying, everybody suffers to some extent in a part of his or her life. Corporal suffering has a great influence ont he state of mind, and vice versa. We are searching the reason, the purpose the suffering in human experience, in philosophy and in the same way in the Holy Scripture. In this study the author makes an attempt to lighten the answers of the Bible in the following problems: the different kinds of suffering, the origin and the purpose of it, the problem of the substitute suffering, the Servant of the Lord, the sufferings of Christians and of the Church, the human behaviour under suffering, the blessing of it; the suffering, which leads to death and finally: the suffering in the salvation counsel of God. The conclusion of the study is the following: suffering may be probation or an educational instrument of the Lord’s, which is included in his eternal plan of salvation. The blood of Christ purifies us from every sin, but in this earthly life we need the permanent purificatory work of God as long so as to reach we will be transformed to the similitude of the Son of God.

Református Szemle 100.3 (2007)Rendszeres teológia
Bustya Dezső273 -- 277

Nehéz helyzetben lehet az a lelkipásztor, aki ma a Heidelbergi Káté (HK) tanításába kezd. Két lehetőség közt választhat. Az egyik az, hogy a Káté szövegét minden magyarázat nélkül egyszerűen bemagoltatja a konfirmandusokkal. Alapos okom van azt hinni, hogy a lelkészek nagyobbik része ezen az úton jár.

Református Szemle 100.2 (2007)Gyakorlati teológia