Journal index

A tanulmány Karl Barth és Erőss Lajos (1857–1911), egy svájci és egy magyar rendszeres teológus buddhizmus kapcsán tett teológiai állításait kívánja röviden bemutatni. Mindkét teológus az ortodoxia új irányzatához tartozott, s bár térben és időben kicsit eltérően helyzetben voltak, de szemben álltak a liberális teológiával, amely sokszor eljutott arra a felismerésre, hogy a keresztyénség csak egy a sok vallás közül. Erőss és Barth is foglalkozott összehasonlító vallásteológiával a rendszeres teológia keretén belül. A tanulmányban először Erőss Lajost mint elfelejtett dogmatikust mutatom be, majd röviden kitérek a buddhizmusról alkotott véleményére. Ez után Karl Barth japán zen buddhizmusról alkotott véleményét elemzem, azzal a céllal, hogy az mennyire felel(t) meg az összehasonlító vallástudományon vagy éppen a rendszeres teológián belül művelhető összehasonlító vallásteológiai vál­lalkozásnak. Továbbá, e tanulmányban azt elemzem és vizsgálom kritikailag, hogy az említett teológusok keresztyén dogmatikai szemszögből miképpen viszonyultak más vallásokhoz és az üdvösségről szóló tanítás elemzésekor milyen következtetésekre jutottak.

Az előadás címében kijelölt téma szerint két kérdéskörre fogok összpontosítani. a missziói parancsra és arra, hogy mit jelent ez a presbiteri szolgálatra nézve, és igyekszem úgy beszélni ezekről, hogy minél közérthetőbb legyek, illetve hogy ami elhangzik, az hasznosítható legyen. Ennek ellenére vagy inkább ennek érdekében mégis kénytelen vagyok először az elméleti alapvetéseket tisztázni. Ezután pedig rátérek azokra a szolgálati lehetőségekre, alkalmakra, amikor a presbiter eleget tehet a missziói parancsban megfogalmazott követelményeknek, majd néhány gyakorlati tanácsot fogok felsorakoztatni a lelkész és presbiter közreműködésére vonatkozóan, hogy küldetésünket igazán, ténylegesen tudjuk közösen betölteni.

Ebben a tanulmányban szeretném röviden bemutatni a keresztyénség három alapvető hozzáállását más vallásokhoz, és rávilágítani a vallásközi párbeszéd és az összehasonlító vallásteológia kérdéseire. Ezek után a posztliberális teológia George Lindbeck által jelzett felfogásának újszerűségét és annak kritikai értékelését mutatom be.

Hazai teológiai neveltetésemnél fogva akaratlanul is ahhoz szoktam, hogy nálunk, ha nem is kiélezett, de valamennyire éles különbséget szokás tenni a gyakorlati és az úgymond elméleti teológia, illetve a teológia gyakorlati és elméleti oldala között. Így hát bizonyos fenntartással, rejtett kétkedéssel fogtam hozzá Walter Brueggemann Uttered beyond Fear – Isaiah 43:1–5, Mark 6:47–52 című prédikációjának tanulmányozásához. Bár tudomásom volt arról, hogy Brueggemannt nemcsak egyetemi előadóként és interjúalanyként lehet hallani, illetve olvasni, hanem igehirdetőként is, arra számítottam, hogy olyan szakkifejezésekkel teletűzdelt és a valóságtól a tudományos absztrakció fellegeibe rugaszkodott szakszöveggel lesz dolgom, amelyet csak illemből lehet prédikációnak nevezni, s amely attól lett igehirdetés, hogy történetesen nem egyetemi katedráról, hanem valamelyik templom szószékről hangzott el.

Örvendek annak, hogy a szórványtéma az egyházi elöljáróság érdeklődésének homlokterébe került, viszont azzal is számolnunk kell, hogy minél felkapottabbá válik, annál több sztereotípia és félreértelmezés tapad hozzá, s ha ezeket nem is fogom mind érinteni, jó néhányat terítékre fogok ajánlani közülük.

Ez a parabolatörténet Anthony de Mello jezsuita atyának egyik „abszurd egypercese”, One Minute Nonsense-e. Két szelet csend közé csúsztatott falatkányi sztoriszerűség, amelyet viszont több ideig lehet és kell emészteni, mint egy lakomai teljes ételsort.

A teológiai liberalizmus főbb vonásait úgy érthetjük meg, ha először megvizsgáljuk annak „hitvallását”. A magyar liberális teológia fő célja, hogy a reformációtól a 19. századig húzódó szabadelvű keresztyénséget, azaz az általuk helyesnek tartott „evangéliumi szellemet az egyes korszakoknak megfelelő alakban felmutassa”.

A Biblia egy jellegzetes betűvel kezdődik, s ez pedig a B betű, aminek az a jelentése, hogy „ház”. Tágabb értelemben azt jelenti, hogy „otthon”. Így egy kis belemagyarázással úgy okoskodhatunk, hogy a Szentírás ezzel a betűvel mintegy kifejezésre juttatja azt a kegyelmi tényt, hogy Isten mindenekelőtt otthont akar nekünk biztosítani. A festmény központi üzenete az atya ölelésében jut kifejezésre. Közelebbről nézve, jól látható, hogy a bal kéz egy férfikéz. Atyai kéz. Erős ujjai szét vannak tárva – tartani és támogatni, megőrizni és óvni próbál. A jobb kéz pedig egy női kéz. Anyai kéz. Nem erővel fog át, hanem a szeretet gyöngédségével kíván vigasztalóan simogatni. Itt rejlik a „kód”: Istennek – mint szülőnek – a szeretete: egyszerre atyai és anyai szeretet.

A Váradi Biblia laptükre mutatja, hogy a Szentírás fordításának két hasábba tördelt főszövegét körös-körül más, kisebb méretű betűkkel szedett jegyzet-szigetecskék övezik: a könyvek és fejezetek élén található szövegdobozokba foglalt címfeliratok, és a mindkét függőleges margóra nyomtatott margináliák. Tartalmuk és jellegük szerint a jegyzetek három csoportba sorolhatók: summáriumok, glosszáriumok, és textuáriumok.

Szent Jeromos egyházatya így vall: „Amíg a Szentírás más könyveinek értelmezésében Órigenész mindenki mást fölülmúlt, addig az Énekek Énekének magyarázatával önmagát múlta fölül.” Órigenész úgy jut el az Énekek éneke magyarázatához, hogy előbb végigvezet az Ószövetség fontosabb énekein. „Bizonytalanságban vagyok – vallja be Órigenész – a felől, hány szereplője van a műnek. Imáitok segítségével azonban, az Úr sugalmazása nyomán négy szereplőt vélek találni benne: a vőlegényt és a menyasszonyt, hajadonokat, akik a menyasszonnyal, és ifjak csoportját, akik a vőlegénnyel vannak."

„Egy testvér megkérdezte Pimén atyát: ’Mi hasznosabb, hogy beszélj, vagy hogy hallgass?’ Az öreg azt mondja: ’Aki Isten szeretetéből szól, jól teszi; ugyanúgy az is, aki Isten szeretetéből hallgat.’” Kr. u. 4–5. században az azóta „sivatagi atyáknak” nevezett közösség tagjai relevánsnak minősülnek a mai kor számára is. Történeteiknek, de főképpen mondásaiknak írásba foglalt emléke a Paterikonban, vagy Apophtegmata Patrumban, azaz a szerzetes atyák bölcs szavainak és cselekedeteinek gyűjteményében maradt fenn.

The purpose of this study is twofold. First, it sets the historical context in which Aphrahat wrote his Demonstrations and deals with the interesting relationship between his writings, ‘against the Jews’ and the Sassanian persecution of Christians. It also treats his refutation of the Jewish charges. Secondly, it addresses his ‘unique’ view of christology which is not in line with the Nicene decision concerning one aspect yet at the same time it is congruent with it. The paper also tries to point out that his view on christology was ‘unique’ but not exceptional in the Early Church.

Az emberi gondolkodás, fogalmazási mód, emlékezés (szinte) kötelezően képhez kötött, képszerű, már-már természetszerűen képalkotó. A magyar nyelvünk is a képből származtatja a képzeletet, s ellentmondásos módon, minél inkább képzelünk, képhez kapcsolunk valamit, annál messzebbre távolodunk el attól, amit közmegegyezéssel valóságnak tekintünk. S mikor így fogalmazok, hogy „valóságnak tekintünk”, újból csapdába kerülök, mert a tekintet a kép megragadásának a közege, s ez által újból visszajutok oda, ahonnan kiindultam; oda, hogy: minél képszerűbb vagyok, annál távolabb kerülök az ún. valóságtól. Képletesen (ismét „kép”): a kép kelepcéje a legképtelenebb képzet. Ezt megérteni, nem kis képzeletet igényel.

A Makar(i)ological Introduction to the Book of Psalms. The Notion of Happiness as 'ashrey in the Book of Psalms. The title of this short study is a double allusion: partly to the character of notiondefinition – not so much the scientific purpose as the biblicity is emphasized by using logical as an attribute – and partly to the viewpoint of text-interpretation – the makar(i)oticity of the Psalms-analysis. Nevertheless, the compiler does not offer more than some introductory remarks, suggesting further reflection upon that variously designated something, which concerns everybody and which is most commonly understood as “happiness”.