Journal index

A folyóirat teljes tartalmában való keresés elérhető ebben a repozitóriumban.
Buzogány Dezső173 -- 182

A helyi gyülekezetek vizitációja során a bizottság egy sor kérdést intézett a helyi lelkipásztorhoz és a gyülekezethez. Az erdélyi református egyházban csak a 17. század végéről maradtak fenn az egyházmegyei vizitáció során rendszeresített kérdőpontok. Bár korábbi adataink nincsenek a vizitáció e részleteiről, mégsem lehet kizárni a kérdések korábbi megjelenését, mivel őseink európai mintára szervezték meg az egyházat, és európai gyakorlatot követtek sok más tekintetben is. Tehát amikor elérkezett a vizitáció napja – írja Wilhelm Zepper – az egész gyülekezetnek össze kellett gyűlnie az ellenőrző bizottság előtt, amely a helyi lelkészt nemcsak igehirdetési tevékenysége felől kérdezték ki, hanem teljes lelkipásztori tevékenységéről. A bizottság a gyülekezet véleményét is kikérte a lelkipásztor szolgálatairól, magatartásáról, sőt még arról is, hogy teljesen megértik-e a lelkész prédikációit, ha a lelkész a Biblia és a hitvallások szerint prédikál-e, rendszeresen végzi-e a katekézist az ifjak körében stb. Kérdéseikkel a lelkipásztor és a gyülekezet közötti kommunikációt kívánták megkönnyíteni.

Református Szemle 115.2 (2022)SzaktanulmányEgyháztörténet
Buzogány Dezső62 -- 68

Wilhelm Zepper szerint az egyházkormányzásnak két része van: a gyűlés (synodus) és az ellenőrzés (visitatio), és mindkettőnek megvannak a fokozatai. A családlátogatás (visitatio domestica) hasznát és szükségét illetően a látogatások közül ez a legfontosabb, mert a lelkész szolgálata ezzel lesz teljes. Feladata ugyanis nem merül ki csupáncsak a heti egy vagy két igehirdetésben, a lelkésznek is feladata, hogy az összes hallgatóját, akiket gondviselésére és hűségére bíztak egyen-egyenként pontosan megismerje, és ne csak az arcukat, hanem a lelküket is, vagyis teljesen és alaposan ismerje tanbeli előmenetelüket, természetüket, erkölcseiket és társalgásukat, az hitükön és életükön esett foltot, külső sikereiket és minden más olyan dolgot, amely a lelkigondozáshoz tartozik. Sokszor megtörténik, hogy egyesek öregség miatt, mások hosszú betegség vagy a test egyéb nyomorúságai miatt már nem képesek látogatni az istentiszteletet, holott Isten igéjének tanítására, építő erejére és vigasztalására igencsak nagy szükségük lenne. Wilhelm Zepper szerint rendkívüli látogatásnak (visitatio specialis) nevezzük azt, amelyet az egyházi körzetben (egyházmegyében, classis) a felügyelő végez, maga mellé véve kísérőnek a hatóság helyi képviselőjét, és vele együtt végiglátogatva minden egyes olyan gyülekezetet, amely az ő gondjaira van bízva.

Református Szemle 115.1 (2022)SzaktanulmányEgyháztörténet
Buzogány Dezső108 -- 113

Az Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE) történetéről írt és 2000-ben megjelent könyvem bevezetőjében ezt írtam: „Sokszor csodálattal és elcsodálkozva tekintünk vissza az erdélyi református gyülekezeti tagok, presbiterek, gondnokok példamutató egyház melletti kiállására a kommunista évtizedek alatt. A sorozatos fenyegetések ellenére is hősies kitartással vállalták szinte valamennyien egyházukat és hitüket. Honnan az erő, a helytállást tápláló erkölcsi tartalék? Meggyőződésem, hogy a református egyházban a két világháború között beindult belmisszió ifjúságot célzó szolgálatában találtak erőforrásra. [...] Ez a mozgalom közvetítette számukra Isten megtartó igéjét. Lelkészi szolgálatom ideje alatt nem egy olyan gyülekezeti taggal és presbiterrel beszélgettem, aki lelkesedéssel szólt a mozgalomról, és hálás szívvel emlékezett vissza arra, amit az IKÉ-től kapott. Hatása azonban túlterjedt a felekezeti határokon és felülemelkedett a helyi gyülekezetek szintjén, különösen miután hivatalos lapja, az Ifjú Erdély megjelent és fóruma lett a mozgalomnak. A folyóirat sok tudóspalántának lett melegágya, akik később nemzetközi hírnevet is szereztek maguknak a legkülönbözőbb szakterületeken. Írók, költők, színészek, képzőművészek, matematikusok, fizikusok, társadalomtudósok, természetbúvárok neveire bukkanunk a folyóirat cikkeit olvasva. Megérné végigkísérni sorsuk alakulását!” Mi volt hát az a hihetetlenül inspiráló közeg, vagyis az IKE?

Református Szemle 114.1 (2021)EsszéEgyháztörténet, Spiritualitás
Buzogány Dezső679 -- 686

A tartományi zsinat, vagy a felügyelők gyűlésének gyakoriságára nézve Zepper azt mondja, hogy évente egy gyűlés elég, de ha a tartomány egyházközségeinek halasztást nem tűrő ügye szükségessé teszi, hogy azt a szokásosnál korábban megrendezzék, ez esetben értesíteniük kell a hatóságot, hogy rendkívüli módon és határidő előtt írjon a felügyelőknek. A gyűlésre alkalmasabb hely nem is lehet a fejedelem vagy a tartomány legfőbb hatóságának a tanácsterménél. Így a zsinaton jelen lehet a hatóság is, mint akit Isten rendelt az egyház fenntartójául és őrzőijéül. Az ülés vezetőjének feladata: imádságot mondani, összegyűjteni a szavazatokat, kapcsolatot tartani a hatóság és a felügyelők között, gondoskodni, hogy a zsinat határozatait kellő rendbe rakva és formába öntve jegyzőkönyvre vegyék, ezt mindenkivel aláíratni, és külön-külön mindenkinek átadni, hogy elvigyék egyházközségeiknek. A tanácskozások alatt a hatóságnak nincs olyan döntő szava, mint a központi kormányzatban vagy a társadalmi ügyekben; csak tanácskozási joga van. Az egyházi dolgokban ugyanis nem a hatóság jóváhagyása és akarata a döntő, hanem Isten igéje, a zsinaton pedig egyedül csak ennek a szónak lehet parancsoló tekintélye; ennek a hatóság is engedelmességgel tartozik, mert a hatóság nem ura, hanem báránya és tagja az egyháznak, tehát Isten nem az egyház fölé helyezte, hanem az egyházba.

Református Szemle 114.6 (2021)SzaktanulmányEgyháztörténet
Buzogány Dezső517 -- 529

Az Erdélyi Református Egyház 16–17. századi szerkezete sok hasonlóságot mutatott a nyugat-európai református egyházi modellel, amelynek intézményei – a presbitérium kivételével – már a 16. század közepén létrejöttek Erdélyben. A presbitériumok felállításának elmaradását főként az magyarázza, hogy az erdélyi az erdélyi társadalom nem a polgári demokráciára épült, egy meglehetősen feudalista rendszerre, következésképpen a társadalom alsó rétegei nem befolyásolhatták sem a helyi közösségek, sem pedig az ország irányítását. Ezért a presbitériumot mint nyugati demokratikus egyházi intézményt nem lehetett beépíteni egyházi kormányzatba. Így az egyházi kormányzat legalacsonyabb szintje a classis vagy dékánság (synodus specificis) zsinata volt, amelyet a dékán (nyugaton: felügyelő) vezetett. Mivel az egész egyházi struktúra bizonyos mértékig leképezte a világi társadalom szerkezetét, az egyházat mint szervezetet be lehetett építeni a feudális világi társadalomba.

Református Szemle 114.5 (2021)SzaktanulmányEgyháztörténet
Buzogány Dezső473 -- 475Református Szemle 114.4 (2021)KözleményEgyháztörténet
Buzogány Dezső409 -- 427

A leendő lelkészek kiválasztása, oktatása és beiktatása mindig a tanárok, a lelkészek és az esperesek feladatkörébe tartozott. A tanárok és a lelkészek azzal a felelősséggel is tartoztak, hogy kiszemeljék azokat az értelmes és tehetséges tanulókat, illetve gyülekezeti ifjakat, akiket a felsőoktatás felé lehet irányítani, hogy ott elsajátíthassák a lelkipásztori szolgálathoz szükséges ismeretek és készségek alapjait. Ami az ismerteket illeti, a szokásos bibliai és teológiai művek megismerése mellett el kellett sajátítaniuk a latin nyelvtant, a dialektikát és a retorikát, a középfokú oktatás befejezése után pedig egyetemi szinten is el kellett mélyíteniük mindazt, amit korábban tanultak. A lelkészi pályára jelentkező ifjaknak előbb segédlelkészekként kellett elsajátítaniuk a szükséges gyakorlati készségeket a rendes lelkészek irányítása alatt, és csak ezután szentelték fel őket rendes lelkészekké egy gyülekezetben.

Református Szemle 114.4 (2021)SzaktanulmányEgyháztörténet
Buzogány Dezső211 -- 222

16. század második felében a katekizáció több szinten és helyszínen történt. A családban történő oktatás tette le a keresztyén tanítás alapjait, ezt a korabeli egyház igencsak fontosnak tartotta részben a gyermekek oktatása, részben a szülők önképzése szempontjából. Ezzel párhuzamosan a gyülekezeti lelkész is végezte az oktatást, többnyire vasárnap délután a templomban, ahol részt vett az egész gyülekezet, nemcsak külön a gyermekek, munkájának tehát kettős haszna volt, eredményességét a vizitáció a gyermekek felkészültségén mérte le. A gyermekeknek különféle fórumokon kellett számot adniuk a megszerzett ismereteikről, külön kiemelt alkalom volt a szokásos esperesi vizitáció, amely a templomban megjelent gyülekezeti tagoknak is tehetett fel kérdéseket a kátéből. Tehát a katekizációból és a kikérdezésből nem maradtak ki a gyülekezet idősebb tagjai sem.

Református Szemle 114.2 (2021)SzaktanulmányEgyháztörténet
Buzogány Dezső482 -- 490

A tudományág szabályainak, elméleti és gyakorlati módszereinek részletezése tovább folytatódik, de már ezekből az egyszerű példákból is jól látható Melanchthon törekvése és szándéka: egyháziassá szelídíteni a klasszikus (pogány) gondolkodástudományt. Felismerte ugyanis hasznát az igei tudomány területén, és az igehirdetésre való készülés folyamatában. Felfedezte, hogy a teológia ezzel szakszerűbb lesz, a prédikáció pedig mélyebb, tartalmasabb, igeibb. Tetten érhető pedagógusi gyakorlatiassága és azon szándéka, hogy minden áron használjon diáknak és lelkésznek egyaránt a sajátos reformátori teológiai rendszer kiépítésével és tudományos megerősítésével. Ezzel pedig örökre beírta nevét a protestáns igei tudomány és a pedagógia emlékkönyvébe.

Református Szemle 113.5 (2020)SzaktanulmányEgyháztörténet
Buzogány Dezső394 -- 400

Mi a szillogizmus? Az a beszédforma, amelyben több állításból szükségszerűen más állítás következik. Arisztotelész meghatározása ez, amelyet Melanchthon bővebben megmagyarázott tanítványainak: a szillogizmus olyan beszédforma, amelyben három tétel (terminus) úgy kapcsol össze két állító és megengedő mondatot, hogy szükségszerű következtetés származzék belőle. Például: Minden bor felhevít. A malvaticum bor. Szükségszerűen következik, hogy a malvaticum felhevít. Melyek a részei? A felső tétel (terminus maior), amely az első mondatban található, és később az alanynak tulajdonítjuk; az alsó tétel (terminus minor), amely csak a második mondatban fordul elő, és a vizsgált tárgy, amelyre nézve következtetünk; és a középső tétel (terminus medius), amelyet kétszer használunk a következtetés előtt, mert ez köti össze a két mondatot, és ez az az ok, amiért az állító következtetésben összekapcsoljuk az alanyt és az állítmányt, a tagadóban pedig különválasztjuk.

Református Szemle 113.4 (2020)SzaktanulmányRendszeres teológia, Egyháztörténet
Buzogány Dezső266 -- 275

Melanchthon dialektikájának három korszakát ismeri a szakirodalom: 1520, 1528 és 1547. Az elsőre nézve levelezésében találunk utalást. 1519 januárjában Bernard Maurust látja el oktatási tanácsokkal. Levelében egyértelművé teszi, hogy senki se lehet kellőképpen művelt, ha nem tanulta meg a dialektikát, s ezért tervezi, hogy ír valamit röviden és vázlatosan a dialektikáról is. 1520 márciusában már Johannis Schwertfergernek, a wittenbergi jogászprofesszornak dedikálja megjelent dialektikáját. Ebben megemlíti, hogy diákjai sürgették a dialektika bővebb és alaposabb bemutatását, amit meg is tett, mert olyan időket élünk – mondja –, hogy a professzorok nagy része sem látja be e tananyag hasznát.

Református Szemle 113.3 (2020)SzaktanulmányEgyháztörténet
Buzogány Dezső165 -- 172

A görög nyelv tanulmányozásának fontossága. Ezt a címet viseli az a tanulmány, amelyet Melanchthon 1549-ben készített és adott át Vitus Winshemiusnak elmondásra. Ebben már teljesen letisztulva jelenik meg a görög nyelv jelentősége a lelkészképzésben. Beszéde elején zavaros időkről beszél: a sátán pusztítással fenyegeti az egyházakat és az iskolákat.

Református Szemle 113.2 (2020)SzaktanulmányEgyháztörténet, Rendszeres teológia, Újszövetség
Buzogány Dezső53 -- 62

A reformáció lényegét vizsgálva hajlamosak vagyunk az egyházi megújulást összekapcsolni a humanizmus néven elhíresült szellemi mozgalommal. Sokan úgy is határozzák meg a reformációt, mint amely a reneszánsz humanizmus egyházi lecsapódása, mondván, hogy miután az újjáéledt antik kultúra szinte teljes egészében birtokába vette Európát, csak az egyház állt ellene, mígnem végre a 16. században elesett ez az utolsó bástya is. A reformáció tehát betetőzése ennek a folyamatnak, és olyan megújulás, amelyet tulajdonképpen a humanizmus indított el és határozott meg az egyházban. Bármennyire is tetszetős ez az elmélet, mégsem igaz, mert ha a két jelenség lényegét nézzük, nem sok hasonlóságot találunk közöttük.

Református Szemle 113.1 (2020)SzaktanulmányEgyháztörténet
Hermán M. János79 -- 89

Idős Hermán János lelkész könyvtári hagyatékából 2017-ben került elő egy beszámoló a györgyfalviak második bécsi döntést követő helyzetéről. A menekülteket felkaroló tevékenység rejtegetett dokumentumának közlését nemcsak azon szubjektív ok miatt tartom fontosnak, hogy édesapám, idős Hermán János györgyfalvi lelkipásztor volt 1945 és 1950 között, hanem főleg azért, mert az abban olvasható adatok beszédesen tanúskodnak Györgyfalva népének megpróbáltatásairól, túlélési küzdelméről és arról, ahogyan az otthon maradottakról és a nyomorúságba esett személyek felől gondoskodtak Kolozsváron vagy a fronton.

Református Szemle 111.1 (2018)SzaktanulmányEgyháztörténet
Buzogány Dezső538 -- 541Református Szemle 110.5 (2017)BeszámolóEgyháztörténet
Hermán M. János171 -- 182

A tanulmány címe is a romániai állapotokra utal, ugyanis Hadházy Iván (1947–1982) Besztercén született, dolgozott és halt meg – túl korán. Kolozsváron végezte teológiai tanulmányait, és rövid ideig unitárius lelkészként szolgált, tanított falusi iskolákban, és dolgozott a katolikus egyház levéltárában. Évekig munkanélküli volt, sehol sem akarták alkalmazni a rendszerrel szembeni kritikus magatartása miatt. Egyházában dr. Erdő János professzor volt a legfőbb támasza, és ő mondott felette prédikációt, miután a feltételezések szerint egy megrendezett baleset következtében elhunyt. Leánytestvére és édesanyja segítették a létfenntartásban, illetve erkölcsileg támogatták azt az írásban kifejtett  tevékenységét, amelyben a vallási türelmességért és az egyházak szabadságáért szólalt meg. Az erdélyi szász és magyar kisebbség jogainak védelmében a nemzeti és kulturális elnyomás ellen írta leveleit, például Huszár Sándornak is, és küldte olyan fórumokra, ahol úgy vélte, hogy meghallják a vészt jelző figyelmeztetést.

Református Szemle 110.2 (2017)SzaktanulmányEgyháztörténet
Buzogány Dezső649 -- 658

Ritka, hogy elődeink ilyen sok, szám szerint 4, egymástól igencsak különböző történelmi korszakot éltek át. Nekem most itt Musnai László életéről és munkásságáról kell megemlékeznem. Nem sokat kellett elmélkednem afelett, hogy miként különítsem el életének egyes korszakait, mert a történelem megtette helyettem.

Református Szemle 110.6 (2017)SzaktanulmányEgyháztörténet
Buzogány Dezső544 -- 548Református Szemle 110.5 (2017)BeszámolóEgyháztörténet
Hermán M. János379 -- 438

Hollandia hírneves fiának romániai és magyarországi látogatásáról kevesen tudnak. A közbeszédben csupán annyi ismert, hogy a teológiában a professzorságig, a politikában pedig a miniszterelnökségig vitte. Így hát egyháztörténet-írásunk adósságai közé tartozik annak felmérése is, hogy milyen volt Abraham Kuyper teológiai tanításának elterjedése a Kárpát-medencében, s főleg annak a magyar recepciója az első és második világháborút követő időszakban.

Református Szemle 110.4 (2017)SzaktanulmányEgyháztörténet
Buzogány Dezső599 -- 612

Adorjáni Zoltán, lapunk főszerkesztője 60 éves. Vezérigének Sámuel mondását választottam, mert úgy érzem, illik az alkalomhoz. Mert mi is van ebben az igeversben? A próféta visszatekint és leltárt készít. Visszatekint a megtett útra, és elégedetten nyugtázza, hogy az Úr mindvégig mellette állt. A „mindeddig” pedig azt jelzi, hogy az útnak nincs vége, a folyamat nem zárult le. Ez itt legfeljebb csak pihenő, meg-/felszusszanás.

Református Szemle 109.6 (2016)KözleményEgyéb
Hermán M. János522 -- 533

E tanulmány azzal a céllal követi a Genfi Káté útját, hogy a fellelhető nyomoknak, de főleg a fordításoknak köszönhetően jelezhessük, hogy mikor jelenhettek meg a „kálvini vonások a magyarság lelki arcán”. Az Institutio 1624-es magyar szövegének megjelenése Szenczi Molnár Alberthez kötődik. Ezután hosszúnak vagy éppen túl hosszúnak mondható szünet állt be Kálvin műveinek magyar nyelvre történő fordításai tekintetében, ez viszont nem aka­dályozta meg a magyar református egyház önazonosságának kialakulását.

Református Szemle 108.5 (2015)SzaktanulmányEgyháztörténet, Rendszeres teológia
Hermán M. János76 -- 85

Sass Kálmán (Gálospetri, 1904 – Szamosújvár, 1958) írásbeli hagyatékának pontos és részletes feldolgozása még várat magára, de eljött az ideje annak, hogy elkezdjük ennek számbavételét, és a hiány pótlása érdekében legalább tájékoztatásképpen soroljuk ezeket. Miután kivégezték, egyházi és tudományos munkásságának nyomait teljesen száműzték a közéletből, a könyvtárakból pedig írásait haladék nélkül eltávolították, amelyeknek – ismerve a hajdani kommunista diktatúra észjárását – már a címük is jelzi a szigorúan tiltottá vált témákat.

Református Szemle 108.1 (2015)SzaktanulmányEgyháztörténet
Hermán M. János194 -- 236

Tatai Ferenc debreceni lelkipásztor műveiről, alapítványáról, hazai és svájci kapcsolatairól; továbbá 1742-es levele Beck professzorhoz és 1755-ös levele Szent Gallenbe. Temetési beszéde Domokos Márton debreceni főbíró fölött. Heidelbergi Káté erdélyi hatástörténetének kutatása során feltűnik, hogy Tatai Ferenc neve, aki „igen kíváló ember” és termékeny teológus, debreceni lelkész és egyházmegyei jegyző, esperes és püspök nem szerepel az 1752-es, kolozsvári Catechismusi Házi-Kints című kátémagyarázat címoldalán. Belső egyházi körökben, legalábbis a debreceni konzisztóriumban és a városi tanács tagjai között azonban közismert volt az a tény, hogy ő a hírneves Catechismusi Házi-Kints (a továbbiakban CHK) fordítója. Annak nyilvános jelzéséről, hogy valóban Tatai Ferenc ültette át magyar nyelvre Stehelin terjedelmes, Catechismusi Házi-Kints című munkájának német szövegét, későn, csupán csak a Tóth Ferenc szorgalmából 1812-ben megjelent, a tiszántúli püspökök életéről írott műben olvashatunk.

Református Szemle 107.2 (2014)SzaktanulmányEgyháztörténet
Hermán M. János123 -- 126

Nagyváradon a reformáció ünnepével egybekötve, 2013. október végén zajlott le az a kétnapos tudományos rendezvény, amely a Heidelbergi Káté múltjáról és időszerűségéről szólt. A konferenciát a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezte, támogatta Tőkés László EP képviselő nagyváradi irodája, a hollandiai Juhász István Alapítvány és a Sulyok István Teológiai Tudományok Intézete.

Református Szemle 107.2 (2014)BeszámolóRendszeres teológia, Egyháztörténet
Buzogány Dezső389 -- 402

The right man on the right place – megfelelő embert a megfelelő helyre – tartja az angol mondás. Nyilván arról van szó, hogy egy közösségben az a kívánatos állapot, hogy ember és hivatal (hivatás) egymásra találnak. Sajnos gyakori eset, hogy ez nem így történik: vagy nem találunk megfelelő embert egy bizonyos hivatal betöltésére, s a nincs emberem (Jn 5,7) ilyen értelemben is fájóan igaz lehet; vagy pedig olyan kegyelmi ajándékokkal bőven felruházott emberrel találkozunk, aki nem kerül olyan helyre, amely megfelelne tudásának, tehetségének, adottságainak.

Református Szemle 107.4 (2014)SzaktanulmányGyakorlati teológia
Hermán M. János678 -- 698

Tíz éve hunyt el Sass Kálmánné Tőkés Mária, és ez alkalommal ismét meghatódva keresem a család szétszórt, erőszakosan szétvert emlékeit. Sass Kálmán (Gálospetri, 1904. április 17. – Szamosújvár, 1958. december 2.) kivégzésével családja életútját is megbélyegezték. Aztán némasági zárlatot rendeltek el és bárddal rontották a család jó hírnevét. A feleség és családanya lelki arcának kutatása közben üvegbe zárt történelemről és elhurcolt Aranykönyv híréről olvashattam. A Tőkés László püspök által Amerikából hazahozott füzetet lapozva, a svájci Welti asszony kis adattára örvendeztetett meg. A gálospetri tájházból egy olyan Sass Kálmán írta levél híre érkezett, amely eddig ismeretlen volt előttem, és emellett számos új anyakönyvi adat az érmihályfalvi lelkészek jóvoltából. Családfák tanulmányozása pedig elkerülhetetlen, mert az eddigi közlések néha elírásokat tartalmaznak.

Református Szemle 107.6 (2014)SzaktanulmányEgyháztörténet
Hermán M. János532 -- 569

Telegden négy szálas fenyőfa jelzi, hogy a templom kapitális rendbetétele alkalmával elültetett svájci csemeték úgy élték át a viharos időket, mint a Sass Kálmán és jótevőinek kimagasodó emléke. Ez az emlékezet a torzítás és az elhallgatás dacára is égre mutatóan bátorította a híveket. A mezőtelegdi lelkész úgy tudja a szájhagyomány alapján, hogy a templomszentelés alkalmával jelen volt a faültető Welti házaspár is.

Református Szemle 107.5 (2014)SzaktanulmányEgyháztörténet
Hermán M. János303 -- 333

A most előkerült nagyváradi Barth-interjú azért is fontos, mert eddig úgy tudták egy 1939-es levele alapján, hogy Barth feltételezhetően ettől a dátumtól kezdve tett egyenlőségjelet a bolsevizmus és a fasizmus közé, és hogy akkor állapította meg: a nemzeti szocializmus és a bolsevizmus egymásnak rokonai. Barth tehát ettől kezdve hitt a „Hitlerei” bukásában. Az interjúból azonban az derül ki, hogy mindezekről már 1936-ban is beszélt nyilvánosan, Nagyváradon.

Református Szemle 107.3 (2014)SzaktanulmányRendszeres teológia, Egyháztörténet
Buzogány Dezső79 -- 83

Az egyházi közbeszédben hosszú ideig vita tárgyát képezte, és talán még ma is az, hogy milyen volt Nagy Gyula volt református püspök jelleme. Sokan mondták róla, hogy már jóval püspökké választása előtt behódolt a román titkosszolgálatnak, és végül ez emelte a püspöki tisztségbe, jutalomként besúgói szolgálataiért. Talán éppen ezért tartották többen gyenge embernek, tehát olyan püspöknek, aki a kötelező mértéket is meghaladva szolgálta ki a kommunista államhatalmat. Mások pedig azt emlegették, hogy a mérhetetlen hataloméhség hajtotta őt a Titkosszolgálattal való összefogásra, éspedig azért, hogy a püspöki székbe kerülhessen. Vannak, igaz kevesen, akik menteni próbálják, és azt hozzák fel védelmére, hogy a sűrű bebörtönzések után nem volt tanácsos ujjat húzni az agresszív és brutális kommunista hatalommal, és az egyház túlélése szempontjából sokkal előnyösebb volt reálpolitikát folytatni. Ennek pedig természetes velejárója volt a lojalitás, nemcsak ezen, hanem az egyházi hierarchia más szintjén is.

Református Szemle 107.1 (2014)SzaktanulmányEgyháztörténet
Hermán M. János566 -- 572

Der reformierte Privatdozent István Horváth (Sathmar, 1913 – Klausenburg, 1972) bekam nach seinem Studium der Theologie in Kolozsvár (Cluj, Klausenburg) ein Stipendium in Basel, wo er zwischen 1935 und 1937 Schüler von Barth, Thurneysen, Cullman, Eichrodt und Hartenstein war. In seiner Heimat arbeitete er als Pfarrer und Religionslehrer. Auch war er als wissenschaftlicher Mitarbeiter im reformierten Kirchendistrikt Királyhágómellék (Episcopia Reformată Oradea) tätig.

Református Szemle 106.5 (2013)Egyháztörténet
Buzogány Dezső90 -- 99

The purpose of the Communist regime has always been to abolish the Church, due to the fact that its ideology is totally different from the teaching of the Gospel. The Secret Police, as a handy tool of the Communist Party, was the perfect institution to carry out this plan. The present document demonstrates the intense action which has been taken by the Securitate with the clear intention first to join the two Hungarian Reformed Church Districts of Romania, and then to obliterate it entirely.

Református Szemle 106.1 (2013)Egyháztörténet
Hermán M. János397 -- 413

1734-ben született Salomon Duytsch tizenhárom éves koráig Temesváron, pontosabban a zsidók számára kijelölt Nagypalánk vagy Kispalánk nevű külvárosi részek valamelyikében élt, ezért bölcsőhelye környékén igyekszünk körülnézni.

Református Szemle 106.4 (2013)Egyháztörténet
Buzogány Dezső681 -- 694

We have chosen the case of Franz Bos as a case study because all the methods which the Secret Police has used for surveillance, including harsh or intensive inspection at border checkpoints, detailed reports by agents, admonition, use of technical equipment, shadowing, etc., can be found to have been applied in his case.
Franz Bos személyét azért választottuk bemutatásra, mert esetében megtalálható a titkos rendőrség munkamódszerének valamennyi eleme: a szigorú határellenőrzéstől a részletes ügynöki jelentéseken, figyelmeztetésen és a több irányú technikai eszközalkalmazáson át egészen a nyomkövetésig.

Református Szemle 106.6 (2013)Egyháztörténet
Buzogány Dezső308 -- 319

During the Communist regime, in the sixties of the 20th century, the Protestant Theological Seminary started the student exchange program with churches and institutions from the Western part of Europe, mainly the Dutch Reformed Churches. It was in 1968 when the first Dutch couple came to spend one study year in the Seminary. After them students have been arriving each year until the end of the eighties. Coming from a capitalist, “unfriendly” country, the Dutch students have always been watched at by the Securitate (Secret Police) very carefully. Many informers were recruited from among the Reformed pastors as well as seminary professors to control the whole study process of the foreigners. The documents included into this paper are perfect samples of how the Secret Police usually acted.

Református Szemle 106.3 (2013)Egyháztörténet
Buzogány Dezső208 -- 218

The second half of the 20th century can be characterised by a consolidation of all state structures of the Communist Party. The most important institution in keeping the power was the Secret Police (Securitate), which exercised a strict control over the Churches, including the Hungarian Reformed Church. The Securitate was mostly interested in the foreign contacts of the church. After the Second World War the Reformed Church has kept its contacts with the Reformed Churches in Hungary, as well as with many other Western European churches from the former West Germany, Holland, Switzerland, etc. The Secret Police’s purpose was to gather as many information as possible about the different contacts, and to control the whole issue.

Református Szemle 106.2 (2013)Egyháztörténet
Buzogány Dezső433 -- 439

Az Állambiztonsági Szolgálat levéltárában kutakodva akadtunk rá az alább ismertetésre kerülő néhány dokumentumra, amely nemcsak a református egyház 20. század közepi történetének egyik érdekes epizódjára derít fényt, hanem arra is, hogy az ÁBSZ tisztjei miként szőttek sokszor irreális, megvalósíthatatlan, szinte azt is mondhatnánk, ábrándos terveket.

Református Szemle 105.4 (2012)Egyháztörténet
Hermán M. János610 -- 623

A 110 éve született d. dr. Dávid Gyula emlékére. - Összeállította: Adorjáni Zoltán

Református Szemle 105.6 (2012)Egyháztörténet
Hermán M. János512 -- 532

Hadad hírnevének hallattán elsőként az egyháztörténeti, közelebbről pedig a királyhágómelléki köztudatba beépült címszavak közül elsőként a Szent László tiszteletére épített műemlék templom; a hadadi Wesselényi család Hadadhoz fűzödő múltja, történelmi szerepe; az üldözött németajkú lutheránusok letelepítése a Wesselényiek által. Az előadás hozzá szeretne járulni a hadadi egyháztörténeti ismeretek bővítéséhez, remélve, hogy belátható időn belül elkészülhet e nemes ecclesia historia domusa.

Református Szemle 105.5 (2012)Egyháztörténet
Hermán M. János279 -- 312

Kornelis Heiko Miskotte neve és tudományos munkássága ma az erdélyi lelkipásztorok előtt egyáltalán nem ismeretlen,sőt aktualitását sem kell erőltetni. Miskotte 1924-ben falusi lelkipásztorként intézkedetta magyar gyermekek befogadására. A második világháborút követően pedig neves teológusként szólalt meg a magyar gyermekek felkarolásának és hollandiai gondozásának ügyében.

Református Szemle 105.3 (2012)Gyakorlati teológia
Buzogány Dezső575 -- 581

Sipos Gábor személye összeforrott az Erdélyi Református Egyházi Levéltár történetének több évtizedével. Alig van ma a református egyházban olyan lelkész, aki ilyen vagy olyan összefüggésben nevét ne hallotta volna. Alig van Erdélyben a magyar nyelven olvasó és író történészek között olyan, aki írásaival vagy személyesen vele ne találkozott volna.

Református Szemle 104.6 (2011)
Hermán M. János304 -- 310

Tisza István hollandiai kapcsolatainak kutatásával szeretet-adósságot törlesztünk. A politikai teológia szemszögéből is vizsgálódva, kétségen kívül megállapítható, hogy a hollandiai neo-kálvinista irányzat Tisza István számára szimpatikus volt, főleg annak társadalomformáló hatását tekintve. Holland részről Tisza Istvánban az öntudatos kálvinista államférfit látták, aki az alkotmányos államjogot promoválta, és akinek a biblikus gondolkozása a haladást és Isten nagyobb dicsőségét szolgálta Magyarországon.

Református Szemle 104.3 (2011)Egyháztörténet